TÁRSASMARATON 2024 // BOARDGAME MARATHON 2024 •
A WTS csapatával ez a harmadik évünk, hogy részt veszünk a társasmaratonnal egybekötött adománygyűjtésen, így mondhatjuk, hogy ez már hagyomány nálunk. 😊
Az InDaHouse nehézsorsú borsodi gyermekek számára tart fejlesztő foglalkozásokat. Fontosnak tartjuk, hogy folytathassák, kiterjeszthessék a tevékenységüket és így még több szegénységben élő gyermekhez eljuthassanak programjaik. Ehhez szeretnénk az adománygyűjtésen keresztül mi is hozzájárulni.
Az idei vállalásunk 5 óra társasjátékozás, mellyel 50 000 Ft-ot szeretnénk összegyűjteni. Ebből az InDaHouse csapata a kora gyermekkori programjukhoz tudna játékokat, eszközöket beszerezni.
A kora gyermekkori program keretében a 0-4 év közötti kisgyerekekhez járnak házhoz az önkéntesek hétvégente, 3 településen (Pere, Hernádszentandrás, Ináncs) fejlesztő foglalkozásokat tartani, a családjukat is bevonva. A program célja, hogy játékosan fejlesszék a kicsik készségeit, megelőzve a körülményeikből adódó lemaradások kialakulását, amit a későbbiekben egyre nehezebb behozni.